Gázcseretelep kereső Gázrendelés

Térkép alapállapot  

Találati lista

Teljes gázzal az elégedett vevőkért – 2016-ban is

Új év, megszokott minőség és további fejlesztések a palackos ügyfelek kiszolgálásában, a gázcseretelepek üzemeltetésében. Így lehetne összefoglalni azt a stratégiát, amit a Prímagáz követ az idei esztendőben.

Miután tudjuk, hogy sok területen a PB-gáz létfontosságú energiahordozó, és sok esetben szó szerint szükséges a mindennapi élethez, ezért az ellátás biztonságát tekintjük az egyik legfontosabb célnak.

Palack csere - Prímagáz

Országos szinten mintegy 3000 gázcseretelep üzemeltetőjével állunk szerződésben, ami annyit jelent, hogy az ország szinte minden településén megtalálhatók a Prímagáz termékei. Partnereink számára előírás, hogy a cseretelepek közúton jól megközelíthetők legyenek, fix időpontokban tartsanak nyitva, valamint feltűnő logó, zászló hívja fel rájuk a figyelmet. (Kisebb településeken a cseretelepek magánházaknál, kisvállalkozóknál is működhetnek.)

Az ellátás biztonsága mellett továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a műszaki megbízhatóságra. A becserélt palackokat ellenőrzött körülmények között töltjük újra, műszeres nyomásszabályozással, így a vevő biztos lehet benne, hogy mindig egységes minőséget használhat. Töltéskor ellenőrizzük a palack állapotát, csatlakozóját is. Az előírt időközönként elvégezzük a nyomáspróbát, csak olyan palackot forgalmazunk, amely biztonságos minősítést kap.

A lakossági felhasználók mellett idén is kiemelt figyelmet fordítunk a közösségi események támogatására. Számos főzőversenyen, gasztronómiai fesztiválon, szabadtéri eseményen találkozhatnak idén is a Prímagáz palackjaival.

Prímagáz rendezvény

A PB-palackok palettája – igazodva a fogyasztói igényekhez – nemrégiben tovább bővült, idén is figyelünk a túrázókra, kempingezőkre, akiknek a Príma Kemping palackot ajánljuk. Ez a megoldás praktikus, könnyen hordozható, és nagyon sokrétű felhasználásra ad lehetőséget. (Fűtőkészülékek üzemeltetése, főzés, minigrill, gázlámpa energiaellátása).

A túrázókon kívül is sokan használnak olyan berendezéseket, amelyek Prímagáz palackos gázzal üzemelnek. Egyre bővül azoknak a termékeknek a köre, amelyeket célszerű és gazdaságos propánnal, vagy PB-gázzal üzemeltetni.

Vállalkozása van?
Üzemeltessen Ön is gázcseretelepet!


Üzemeltessen gázcseretelepet

Rendelkezik megfelelő nagyságú és műszaki adottságú területtel, ami forgalmas helyen található? Szeretne új bevételi lehetőséget? Üzemeltessen gázcseretelepet!
Vegye fel kollégáinkkal a kapcsolatot az alábbi űrlapon és kérje ajánlatunkat!